Ezen a részen feliratkozhat a Zöldnyíl hírlevél küldő rendszerébe.
| Eredményesen zárult a villamos jármű tender |
|
|
|
| 2010. március 25. csütörtök, 17:00 |
|
Az új villamosok teljes számítógépes vezérléssel működnek, ennek eredményeképpen optimális és gazdaságos menet tulajdonságok elérése valósul meg. Kényelmes vezetőtér, fékezési energia visszatáplálása, alacsony zajszint, csendes üzemmód, kis rezgéskibocsátás jellemzi a járműveket. 100%-ban alacsony padlósak, és ki kell emelni, hogy Magyarországon elsőként Miskolc fog rendelkezni a legszélesebb villamossal. Előzmények:2010. február 17-i határidőig a következő 4 cég adta be pályázatát:
A Bíráló Bizottság a beadott ajánlatok értékelése és a hiánypótlási eljárás lefolytatása után javasolta, hogy a közgyűlés nyilvánítsa a közbeszerzési eljárást eredményessé, ahol a legkedvezőbb ajánlatot tevő cég az ANSALDOBREDA, a második legkedvezőbb ajánlatot pedig a CAF tette. A Finmeccanica SpA vezetése és irányítása alatt álló ANSALDOBREDA Spa olyan anyavállalati csoportba tartozik, mely fontos helyet foglal el a csúcstechnológiai ágazatokban működő cégcsoportok között. A Finmeccanica Spa egy olyan holding, amely összehangolja azoknak a leányvállalatoknak a tevékenységét, melyek elsősorban a repülő-, helikopter-, űrtechnikai-, honvédelmi-, energetikai és közlekedési ágazatokban működnek. A részvénytársaság 2001-ben jött létre két, a járműgyártás területén több mint 100 évre visszatekintő cég, az Ansaldo Transporti és a Breda Costruzioni Ferroviarie összeolvadásával. A nápolyi székhelyű cég több olaszországi és külföldi divízióval is rendelkezik, és 2400 dolgozót alkalmaz. A Sirio nevet viselő villamos jármű, melyet Miskolcnak is ajánlottak, egy forradalmian új koncepció, mely már számos olasz és külföldi városban is közlekedik. Európán kívül az Egyesült Államokban is jelen van a cég. A villamos beszállítás referenciái között megtalálható még: Bergamo, Göteborg, Milánó, Kayseri, Athén. Káli Sándor a villamos jármű tender eredményhirdetését követően azt mondta, hogy a sikeres villamos tender egy újabb mérföldkő a projekt és a város szempontjából, hiszen minden miskolci számára fontos, hogy milyen lesz az új, modern villamos, ami egy megújult pályán fog közlekedni. Ezáltal Miskolcon a világ egyik legmodernebb villamosközlekedése jöjjön létre, amely egyúttal a város közbiztonsági tengelyeként is funkcionál. Az új villamos azonkívül, hogy a város modernizációjának szimbóluma lesz a XXI. sz.-i Európa minden esélyegyenlőségi elvárásának megfelel, így a nehezen mozgók, pl. idősek, kisgyermekesek, babakocsival közlekedők, fogyatékkal élők is kényelmesen és megelégedéssel használhatják a járműveket. A modern utas-tájékoztatásnak köszönhetően a nehezen tájékozódók is biztonsággal villamosozhatnak majd Miskolcon. dr. Simon Gábor a projekt miniszteri biztosa véleménye szerint a miskolciak, különösen a villamos közlekedésben részt vevők, könnyen hozzá fognak szokni az olasz „villamoscsodákhoz", és azokhoz az egyéb járulékos pozitívumokhoz, amik az új villamosokkal együtt járnak, mint például kisebb zajkibocsátás, modern utastájékoztatás, nagyobb kényelem. Mindenki büszke lehet, hogy a város a megépülő új pályája mellett olyan 21. századi villamosokkal fog rendelkezni, mint Milánó és más nagy európai város. Eredményesen zárult az elmúlt hónapban az előző mérföldkő, a pályaépítés tendere, s most eredményt hírdethetünk a másik nagy mérföldkő, a villamosjármű tender esetében is. A pályaépítés valószínűleg már tavasszal elkezdődik. Börzsei Tibor az MVK Zrt, vezérigazgatója elmondta, hogy egy nagyon izgalmas ugyanakkor összetett feladatokat igénylő időszakon van túl a cég, melynek eredményeképpen Miskolc most már nemcsak a pályaépítést kezdheti meg, hanem az is eldőlt, hogy milyen lesz az új miskolci villamos. A villamos jármű tenderre ajánlatot adó cégek mind nagy múltú és óriási tapasztalattal rendelkező cégek, akik megfeleltek az előírt gazdasági és műszaki alkalmassági feltételeknek is. Mindezek a nyertes cég esetében is a megfelelő referenciákkal együtt jelentik a villamosok legyártásának és szállításának alapját. Összességében elégedettek lehetünk a kiemelt közbeszerzési eljárások eredményével, melyek biztosítják a nagy villamos projekt megvalósulását. Az új villamosok teljes számítógépes vezérléssel működnek, ennek eredményeképpen optimális és gazdaságos menet tulajdonságok elérése valósul meg. Kényelmes vezetőtér, fékezési energia visszatáplálása, alacsony zajszint, csendes üzemmód, kis rezgéskibocsátás jellemzi a járműveket. 100%-ban alacsony padlósak, és ki kell emelni, hogy Magyarországon elsőként Miskolc fog rendelkezni a legszélesebb villamossal. Villamosok beszerzésének ütemezése:
Miskolc, 2010. március 25. MVK Zrt. Forrás |